Levéltárvezető és könyvtárvezető a kávéházi beszélgetésekben


Levéltárvezető és könyvtárvezető a kávéházi beszélgetésekben

A város református műhelyeinek, intézményeinek szereplőivel indult kávéházi beszélgetéssorozat januári vendégei Hudi József levéltárvezető és Mezei Zsolt könyvtárvezető voltak. A beszélgetést Mátyus Aliz író, szerkesztő, szociológus vezette a Pannonia Reformata Múzeumban.

   Hudi József elmondta, 1979-ben kezdett el dolgozni a Veszprém Megyei Levéltárban, mint segéd levéltáros. A 80-as évek legelején Kövy Zsolt, a gyűjtemények igazgatója kereste meg a megyei levéltárat, hogy szeretne korszerű állványokat építeni az ótemplom udvarán lévő raktárban. A levéltárnak volt egy szerelő csapata, aminek Hudi József is tagja volt. Ezt volt az első találkozása a református levéltárral.
   - A 80-as évek közepén, amikor a veszprémi paraszt mozgalmakkal fogalakoztak, akkor gyakran megfordultam a levéltárban és a gyűjteményekben, de akkor még nem tudtam, hogy egy hosszabb időszak után én is itt fogok dolgozni. 1999-ben kezdtem munkálkodni a megyei levéltárban 18 évig, ezután Fehérváron másfél évet, majd a Református Gyűjtemények levéltárában immáron 20 éve - mesélte.
   A Veszprém Megyei Levéltárba visszamehettem volna, miután eljöttem Fehérvárról, de ott nem éreztem otthonosan magam. Körülnéztem a megyében a Püspöki Levéltárban, de akkor nem volt hely. Eljöttem Köntös Lászlóhoz bemutatkozni, s úgy tűnt van lehetőség, hogy átjöjjek Pápára - tudtuk meg Hudi Józseftől, aki hozzátette, az ő feladata levéltárvezetőként, hogy koordinálja a munkát, ami rendkívül sokrétű.
   - A második legnagyobb egyházi levéltár a pápai a debreceni után. Feladatunk a rendezés, az anyagok begyűjtése, jegyzékek készítése, valamint folyamatos kiadványokkal jelen vagyunk a tudományos életben is. Többfajta kiadványunk is van. A levéltári anyagot iratfolyóméterben mérik, mi 400 iratfolyóméter levéltári anyagot őrzünk, okleveleket, tanulmányokat, kéziratokat, köteteket. Pótolhatatlan leveket őrzünk - derült ki a beszélgetésen. Hudi József a levéltári szakmai munkát, a kutatást, a folyóirat szerkesztést életformának tekinti. Ez egy harmonikus személyiséget is feltételez, hiszen azt csinálják, amit szeretnek.
Mezei Zsolt arról nyilatkozott, hogy nem ő választotta a helyet, hanem a hely választotta őt. 24 éve, 1995 májusától dolgozik a Református Gyűjtemények könyvtárában.
   - Köntös László munkatársakat keresett, s eljutott hozzám is a hír, s akkor gondoltam úgy, hogy megkeresem őt, s bemutatkoztam neki. Először könyvtárosként kezdtem, később lettem vezető. Amit azóta is ellátok - mondta Mezei Zsolt.
   A gyűjtemény muzeális része számbelileg a kisebb, de értékben a nagyobb részt képviseli, hiszen olyan 16-17. századi nyomtatványok, könyvek szerepelnek az állományban, amelyek ritkaságnak számítanak.
   A könyvtárvezető elmondta, a könyvtár nyilvános, azon túl, hogy egy muzeális gyűjteményt őriz. 1998 óta a Teológiai Akadémia felsőoktatási könyvtára is. A többfunkciós könyvtárban sokrétű feladat vár a könyvtárosokra, hiszen az olvasókat ki kell szolgálni, segíteni.
   A könyvtának 130-140.000 darab közötti állománya van, ami kis városi viszonylatban jelentősnek számít.
   Mezei Zsolt elárulta, a könyvtárosi feladatának tekinti, hogy a „halott könyvbe életet leheljen”. Nagy megtiszteltetés számára, hogy a keresztény alapokon nyugvó egyházi könyvtár munkatársa lehet, ami találkozik az értékrendjével.
   A beszélgetéssorozat februárban folytatódik.

Forrás: https://www.papa-ma.hu/index.php?op=cikk_reszletes&id=19165