A papír már bizonyított – a régi könyvek dicsérete

A papír már bizonyított – a régi könyvek dicsérete

A papír már bizonyított címmel nyílt kiállítás a Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek Könyvtárában a Múzeumok Éjszakáján. A tárlat célja, hogy kultúrtörténeti ritkaságokat tárjanak a látogatók elé, ily módon is bizonyítva, hogy a könyv időtálló adathordozó.

Köntös László gyűjteményi igazgató adott címet a kiállításnak, hisz mint mondta, két kultúra határán állunk: a tartalmak továbbörökítése korábban papíron történt, ma pedig már különféle adathordozókon. A papír alapú kultúra már bizonyított, mondta, s a kiállításnak köszönhetően megmerítkezhetünk ebben a bizonyosságban, ráébredhetünk a nyomtatott szó évszázadokon átívelő erejére, tette hozzá,
Mezei Zsolt, a gyűjteményi könyvtár korábbi vezetője válogatta ki a tárlat köteteit. Mint mondta, mintegy negyven dokumentumot helyeztek el a tárlókban. A kollégákkal igyekeztek átfogó képet adni a gyűjteményi könyvtár régi könyves állományából, szerencsére nagyon gazdag a rendelkezésre álló anyag. Régi könyvnek az 1800. december 31. előtt megjelent könyveket nevezzük, s a tárlat gerincét valóban ebből a korból származó kötetek adják.
Azért persze akad kivétel, hisz van két kézzel írott kiállítási darab is: az egyik a Vatikáni Kódex nemes másolata, a másik pedig egy 1450 körül készült német nyelvű imádságos könyv. Az idővonalon a másik irányba haladva is átlépi a tárlat a régi könyves korszakot: az 1813-ban megjelent Mondolat című röpirat is látható itt, ez egy híres gúnyirat volt a nyelvújítás ellen.
Természetesen több Biblia is került a tárlókba, de Mezei Zsolt elmondta, hogy a személyes kedvence egy ősnyomtatvány a 15. század végéről, gyönyörű iniciálékkal.
A Múzeumok Éjszakáján a gyűjteményi könyvtárban az érdeklődők megtekinthették az Egy nevezetes nap emlékei és a Munkában az egykori Főiskola Nyomda sajtógépe című állandó kiállításokat is és lehetőség volt nyomtatásra: a Nemzeti dal vagy a Tolvaj huszár című Petőfi-verset vihették haza emlékbe a látogatók. (Horváth Andrea, gyűjteményi tudósító)