Kitüntetés Köntös László részére


 Kitüntetés Köntös László részére

Pápa Város Önkormányzata Pápa Városért Érdemérem kitüntetést adományozta Köntös László református lelkész, a Dunántúli Református Egyházkerület főjegyzője és a DRE Tudományos Gyűjteményeinek igazgatója részére. A kitüntetést dr. Áldozó Tamás, Pápa város polgármestere adta át az augusztus 20-án megtartott pápai ünnepségen.

A méltatásban elhangzott, hogy Köntös László református lelkészcsaládba született, 1976-ban végezte el a budapesti Református Teológiai akadémiát. Lelkészi szolgálatát Körmenden kezdte, majd a Reformátusok Lapjánál helyezkedett el, 1985-től ösztöndíjasként az Amerikai Egyesült Államokban teológiai magiszteri fokozatot szerzett és lelkészként szolgált, hazaérkezését követően pedig 1993-tól a nagymúltú Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek igazgatója lett.

Az elmúlt közel 30 év alatt az intézményegyüttest országosan is elismert rangos tudományos műhellyé formálta. 2008-ban a Dunántúli Református Egyházkerület főjegyzőjévé, püspök-helyettesévé választották, mely tisztséget a mai napig betölti.
gyűjteményi igazgatói pályafutásának egyik legfontosabb állomásaként nevéhez fűződik a református ótemplom felújítása, megújítása, a Pannonia Reformata Múzeum létrehozása. A két évvel ezelőtt megnyílt kegyességtörténeti kiállítás, egyfajta vizuális igehirdetés, egyedi és különleges hitvallás, amely egyaránt megszólítja a gyermekeket és felnőtteket, a hívőket és a nem hívőket.

Köntös László máshonnan hozott sokszínűségével lett pápai, a Református Gyűjteményeket a város egyik meghatározó szellemi, kulturális műhelyévé tette, kiemelt feladatának tekinti városunk szellemi, kulturális és épített örökségének megőrzését és továbbörökítését.

Olyan személyiség, aki meglátta a városban rejlő potenciált, megragadja a kínálkozó lehetőségeket és mindig távlatokban gondolkodik. A hagyományokból építkezik, konzervatív értékrendre alapoz és folyamatos megújulásra törekszik szűkebb és tágabb környezete gazdagítására. Tevékenységét több kitüntetéssel is elismerték az elmúlt évtizedekben: 2000-ben a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet, 2014-ben a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét vehette át.

Köntös László a Pápai Református Gyűjtemények országosan is elismert tudományos műhellyé formálása, valamint városunk kulturális és épített örökségének megőrzése érdekében végzett magas színvonalú, elkötelezett tevékenységével kivívta városunk polgárainak tiszteletét és megbecsülését."DSC_0643 

DSC_0644

DSC_0648